ÍGY SZÜLETETT A MAGYARORSZÁGI KOMMUNIKÁCIÓS SZAKMA
Valamikor a nyolcvanas évek vége felé megcsörrent az irodai telefonunk. London volt a vonal túlsó végén, az Edelman Public Relations Worldwide irodájából hívtak. Azt mondták, a BBC magyarországi tudósítója ajánlott bennünket mint az egyetlen olyan céget, amely sajtókapcsolatok és -rendezvények szervezésével foglalkozik Magyarországon. Bemutatkozó sajtótájékoztatót szeretnének szervezni Budapesten egy nagy ügyfelüknek, aki belép a magyar piacra, és ebben kértek tőlünk segítséget. Letettük a telefont, és egymásra néztünk: „oké, megcsináljuk, de mi az a public relations?”
A KEZDETEK – NEMZETKÖZI SAJTÓKÖZPONT
A Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda – a mai Pressinform kommunikációs ügynökség elődje – 1981-ben alakult, egy ideig a Külügyminisztérium, majd a Miniszterelnökség égisze alatt működött. Nevével ellentétben egyáltalán nem foglalkozott tájékoztatással, nem adott ki kormányzati közleményeket, kiadványokat, semmilyen ráhatása nem volt arra, amit a külföldi tudósítók írtak. Valójában nagy hazai nemzetközi és diplomáciai események teljeskörű sajtómenedzselésével foglalkozott. Emellett programszervezési és technikai segítséget nyújtott olyan Magyarországon akkreditált és hazánkba látogató külföldi újságírók számára, akik erre igényt tartottak.
Olyan emberektől tanultunk tehát az újságírásról, akik számunkra a szakma etalonjai voltak, és akikkel sokszor jó barátságot is ápoltunk. Közéjük tartozott Ernest Beck a The Times-tól (később a The Wall Street Journal londoni irodájában dolgozott), Mike Shields a Reuterstől, Nick Thorpe, Dinah Lord és Cathy Jenkins a BBC-től, Yves-Michele Riols a Le Monde-tól, Viktor Meier a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól vagy Adam Lebor az Independenttől.
Jól ismertük Nicholas Dentont is, a The Financial Times akkori budapesti tudósítóját, aki nem mellesleg remekül beszélt magyarul. Nick később a Gawker Media alapítója lett, az internetes média egyik legfontosabb figurája. Egy sajtótájékoztatót lezáró fogadáson, amikor kínáltuk, egyetlen pogácsát sem volt hajlandó elfogadni. Szó szerint. Nehogy bárki azt gondolhassa, hogy megvásárolták. Ez a gesztus páratlanul magas etikai mércét mutat különösen mai szemmel nézve.
AMIKOR BUSH ELNÖK ÉS II. ERZSÉBET MAGYARORSZÁGRA JÖTT
A rendszerváltás évei a nemzetközi sajtó számára Budapestet az egyik legfontosabb helyszínné tették. Mi pedig ott voltunk, ahol a hírek születtek.
1989-ben George Bush amerikai elnök magyarországi látogatásának nemzetközi sajtómunkáját végeztük közösen a Külügyminisztérium Sajtófőosztályával. Később, amikor az akkori köztársasági elnök és a kormány között feszültté vált a viszony, az Elnök Hivatal bennünket bízott meg olyan történelmi események teljeskörű nemzetközi médiamunkájával, mint II. Erzsébet angol királynő 1993-as magyarországi látogatása vagy nyolc közép-európai államfő (köztük Václav Havel, Lech Walesa és Göncz Árpád) 1995-ös keszthelyi találkozója. De mi kértük el Mike Shieldstől, a Reuters tudósítójától azt az eredeti magnófelvételt is, amely tisztázta Göncz Árpád köztársasági elnököt, amikor egy szűk körű sajtóbeszélgetés nyomán az olasz La Stampa tudósítójának hibája miatt került kínos belpolitikai helyzetbe.
Ezek nem rutinfeladatok voltak. Egy nagyobb nemzetközi esemény sajtólogisztikája – akkreditáció, sajtóprogram összeállítása, helyszíni infrastruktúra, sajtótájékoztatók, interjúk és pool-ok szervezése, tolmácsolás biztosítása olykor több száz, különböző anyanyelvű újságíró részére – azokban az években, amikor még nem volt internet, mobil és e-mail – valódi szervezési bravúrt követelt. Számítógép nem lévén, vonalas telefonon és egyetlen telefaxon intéztük az összes feladatot.
AZ ELSŐ SZABAD VÁLASZTÁSOK
Közeledett a rendszerváltás, és a választások idejére hazánkba érkezett több mint ezer külföldi újságíró nehezen igazodott el az újonnan létrejövő pártok és egyéb politikai formációk között. Ezért elhatároztuk, hogy minden jelentősebb pártnak sajtótájékoztatót szervezünk, ahol személyesen mutatkozhatnak be a nemzetközi sajtó jeles képviselőinek. A rendezvénysorozaton az akkori MDF, az MSZP, az SZDSZ, a FIDESZ, a Független Kisgazda Párt és a Petrasovits Anna vezette Magyar Szociáldemokrata Párt vezetői vettek részt.
Akkoriban ez nem volt magától értetődő döntés. Jött is a telefon a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának egyik vezetőjétől: kinek az ötlete volt ez, és ki adott rá engedélyt? De ezeket a hangokat és a beígért, szigorú felelősségre vonást hamar elsöpörte a történelem.
A HUNGARIAN INTERNATIONAL PRESS ASSOCIATION LÉTREHOZÁSA
Az állandó budapesti tudósítókkal végzett mindennapi munka közben jutott eszünkbe egy külföldi újságírókat tömörítő szervezet létrehozásának ötlete. Láttuk ugyanis, hogy míg a nagy nevű médiumok tudósítói játszi könnyedséggel kaptak interjúkat vezető hazai politikusoktól és közéleti személyiségektől, addig a kisebb jelentőségűnek tartott médiumok újságírói hátrányos helyzetbe kerültek ezen a téren. Felajánlottuk néhány újságíró barátunknak: hozzák létre a Hungarian International Press Associationt, mert így egy olyan tekintélyes szervezetként léphetnek fel minden tagjuk nevében, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az 1994-es alakuló ülést mi szerveztük meg Budapesten egy Semmelweis utcai kis pincehelyiségben, az első hivatalos gyűlésre pedig Göncz Árpád köztársasági elnök látogatott el és tartott tájékoztatót az akkori MÚOSZ Andrássy úti székházában. Gyakorlatilag az összes akkreditált külföldi újságíró a HIPA tagjává vált, amely még ma is működik.
DE MI IS AZ A PUBLIC RELATIONS?
1992-ben a régi Pressinform állami finanszírozása megszűnt, az Irodát jogutód nélkül felszámolta az akkori MDF kormány, hiába csatoltuk be a döntéshozóknak a legnevesebb külföldi újságírók, tudósítók támogató leveleit. De a munka nem állt meg: a név megtartásával immár piaci keretek közt, magánvállalkozásként folytattuk azt, ami épp csak megszületőben volt Magyarországon, és amit Public Relationsnek hívtak.
Akkoriban egyre több multinacionális cég jelent meg Magyarországon, akik piacot akartak – és ehhez sajtót kellett szervezni, bemutatókat tartani, üzeneteket eljuttatni egy olyan közegben, amelyet nem ismertek. Első ügyfeleink között így főként olyan multik szerepeltek, mint a Merloni Elettrodomestici (az Ariston és az Indesit márkák anyavállalata), a DHL, a UPS, az Italgas, a Humanic és a Gösser. A The Yomiuri Shimbun, a világ legnagyobb példányszámú napilapja szintén a mi segítségünkkel mutatkozott be budapesti irodájuk megnyitásakor a magyar politikai közvéleménynek. Hamarosan jöttek a többiek: Mars, SC Johnson, Beiersdorf, Philips, Dell, Xerox, Danone, Mobil Oil, DuPont, Kotányi – köztük olyanok, akiknek évtizedek múlva is dolgoztunk.
Elég sokáig fogalmunk sem volt róla, hogy amit csinálunk, azt PR-nek, sőt, marketing PR-nek hívják. Hogy ez egy önálló szakma, amelynek saját módszertana, etikája és irodalma van, mindez menet közben derült ki számunkra. Hamarosan találkoztunk más hazai kommunikációs ügynökségekkel, szakemberekkel is: a multikon kívül az Aces-zel, a Szeles Péter vezette Star PR-rel, Matkó Istvánékkal és később Szántó Péterék Noguchijával – sajnos sokan már nincsenek közöttünk.
Velük együtt, gyakorlatilag biciklizés közben tanultunk meg biciklizni. Ami, így visszatekintve, talán nem is olyan rossz iskola.