A REPUTÁCIÓ NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET ÉLŐ ÉS HOLT KÖZÖTT
Olvasási idő: 6-7 perc
Egy negyvenéves kartonnak ma is lehet árfolyama. Elég hozzá annyi, hogy a rajta szereplő név egy vállalat igazgatóságában is feltűnjön, és az ügyfelek, befektetők vagy üzleti partnerek már azelőtt távolodni kezdjenek a cégtől, hogy kiderülne, mit bizonyít az irat. A nyilvántartásba vételtől hosszú út vezethet az együttműködés igazolásáig, egy szerződés felmondásához vagy egy részvénycsomag eladásához viszont elegendő a bizalom megingása. A vállalat ezzel olyan múltért is fizethet, amelyről egyelőre többet feltételez a nyilvánosság, mint amennyit a dokumentumokból tudni lehet.
Magyarországon az állambiztonsági múlt feltárása új szakaszba lép, november 4-től az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratai fokozatosan kereshetővé válnak az interneten. Elsőként a hálózati személyek nyilvántartásai kerülnek fel, a hatos kartonok, a beszervezési dossziékat iktató B-naplók és a mágnesszalagokon gyűjtött H-adattár. Ezekből általában nem állapítható meg, hogy valaki mennyit és milyen következménnyel jelentett, ehhez további iratok kellenek. A beszervezések körülményeit megmutató dossziék a bejelentett ütemezés szerint 2027. február 25-ig követik őket. Olyan emberek múltja is új megvilágításba kerülhet, akik ma vállalatokat vezetnek, igazgatóságokban ülnek, tulajdonosi döntéseket befolyásolnak vagy intézmények arcaként jelennek meg.
A Panama-iratok 2016-os feltárása megmutatta, milyen gyorsan kerülhetnek emberek és vállalatok nemzetközi botrány részesévé. Az oknyomozást koordináló ICIJ külön hangsúlyozza, hogy az adatbázisában való megjelenés önmagában sem jogellenes, sem tisztességtelen magatartást nem bizonyít. A közvélemény számára mégis ítéletté vált, hogy valaki megtalálható benne.
A diktatúra működésének megértéséhez hozzátartozik azok szerepének feltárása, akik tudatosan és érdemben közreműködtek mások megfigyelésében vagy ellehetetlenítésében. A fennmaradt iratok azonban gyakran hiányosak, és ugyanabban a nyilvántartásban szerepelhetnek a rendszer kiszolgálói, a beszervezési kísérletek célpontjai és a megfigyeltek is. A történelmi igazság és a nyilvános megbélyegzés közötti különbséget végső soron az dönti el, hogy a nevek mellé sikerül-e feltárni a háttereket is.
A NYILVÁNOSSÁG GYORSABB VOLT AZ IGAZSÁGNÁL
A Stasi, a KGB, a csehszlovák StB és a román Securitate iratainak feltárása eltérő szabályok szerint zajlott, mégis visszatérő problémát hozott felszínre. A személyes felelősség és a nyilvános megítélés gyakran elszakadt egymástól. Egyeseket a nyilvántartás alapján megbélyegeztek, másokat a terhelő iratok hiányában tisztáztak. A következményeket az is meghatározta, kinek mely dokumentumai maradtak fenn, vagy hogy mikor kerültek elő.
Németországban az 1992-ben megindult iratbetekintés személyes árulásokat és a diktatúrát kiszolgáló kapcsolatrendszereket tárt fel, a leleplezések éveken át politikai és médiavitákat gerjesztettek. A német hivatalos összesítések szerint több mint 1,7 millió, közszolgálati dolgozók Stasi-együttműködésének ellenőrzésére irányuló megkeresést dolgoztak fel. A német kormány jelentése ugyanakkor a számonkérés aránytalanságát is elismerte, mert egyes informátorok elvesztették állásukat, miközben korábbi pártfunkcionáriusok és más kulcspozíciók betöltői elkerülték a következményeket.
Lettországban 2018 végén mintegy négyezer KGB-karton került fel az internetre. A nevek, fedőnevek és beszervezési adatok mellett az érintettek tényleges tevékenysége jórészt homályban maradt. A dokumentációs központ egykori vezetője, Indulis Zālīte szerint a közzététel összemosta a súlyos megtorlásokban részt vevőket azokkal, akik akár a nyilvántartásba vételükről sem tudtak. Jānis Rokpelnis költő viszont nyilvánosan elismerte az együttműködését, neve mégis hiányzott a közzétett anyagból.
Romániában Traian Băsescu volt államfő öt tisztázó igazolással a háta mögött szembesült azzal, hogy további dokumentumok alapján új eljárás indult ellene. A legfelsőbb bíróság 2022. március 23-án jogerősen megállapította az együttműködését.
Lengyelországban a 2005-ben internetre került Wildstein-listán együttműködők, megfigyeltek és a beszervezésnek ellenálló személyek nevei keveredtek. A név és az aktaszám alapján az olvasó képtelen volt különbséget tenni közöttük. A Deutschlandfunk riportja szerint a közzététel után naponta akár kétszázan is érkeztek a Nemzeti Emlékezet Intézetének varsói hivatalába iratbetekintésért. Az emberek a levéltártól vártak bizonyítékot arra, amit a nyilvánosság előtt már magyarázniuk kellett.
Csehszlovákiában Petr Cibulka egykori disszidens 1992-ben mintegy 160 ezer nevet tett közzé. A későbbi hivatalos cseh névközlés is pereket váltott ki. Jan Vaněček esetében bizonyítást nyert, hogy meghamisították az aláírását, ezért a bíróság a belügyminisztériumot nevének törlésére kötelezte. A levéltár hitelesen megőrizte a dokumentumot, a benne foglalt állítás ettől még hamis volt.
UGYANAZOK AZ IRATOK, ELTÉRŐ ÍTÉLETEK
Magyarországon történészi kutatások, újságírói leleplezések és anonim névsorok alakították az ügynökmúltról folyó vitát. Az ügynöklista elnevezés gyakran elfedte a különbséget. A Történeti Levéltár archontológiája hivatásos vezetők pályáját dolgozza fel, az 1956-os Intézet egy konkrét állambiztonsági műveletsor szereplőit azonosította, míg névtelen szerzők bizonytalan eredetű névsorokat terjesztettek.
Gervai András 2006-ban levéltári kutatás alapján azonosította Szabó István filmrendezőt a Képesi Endre fedőnevű ügynökkel. A közlést vita követte a beszervezés körülményeiről, a jelentések következményeiről és az alkotói teljesítmény erkölcsi megítéléséről. Száznál több értelmiségi állt ki a rendező mellett. A dokumentumok feltárása önmagában nem hozott közös ítéletet, mert az életmű és az érintetthez fűződő lojalitás alakította a fogadtatást.
A politikában a személyes és a családi múlt egyaránt döntéseket kényszerített ki. Medgyessy Péter 2002-ben saját kémelhárítói múltja miatt került koalíciós válságba. Ugyanabban az évben Pokorni Zoltán lemondott a Fidesz elnöki és frakcióvezetői tisztségéről, miután megtudta, hogy édesapja együttműködött az állambiztonsággal. A következmények olyan családtagot is döntés elé állítottak, aki maga nem is vett részt az együttműködésben.
A mostani adatbázis ebbe a nyilvánosságba érkezik. A támogatók, az ellenfelek és a megfigyeltek ugyanazokat az iratokat eltérő tapasztalatok és érdekek felől olvassák.
AMIKOR A SZEMÉLYES TEKINTÉLY ÜZLETI ÉRTÉK
Egy tulajdonos neve ügyfeleket hozhat, egy elnök kapcsolatrendszere piacokat nyithat meg, egy vezető hitelessége megtarthatja a munkatársakat. A vállalat részesedik ebből a bizalomból, és ugyanezen a csatornán jön visszafelé a kockázat is, a bank hitelminősítéskor, a partner szerződésmegújításkor, a befektető a következő finanszírozási körben kérdezhet rá.
Képzeljünk el egy családi hátterű, kétszáz főt foglalkoztató élelmiszeripari vállalatot. A névadó alapító nyolcvan körül jár, tiszteletbeli elnök, a cég honlapja az ő történetével nyit. Egy újságíró megkeresi a sajtóosztályt azzal, hogy az alapító neve szerepel egy állambiztonsági nyilvántartásban, és másnap délig választ vár.
A vezetés sok rossz utat választhat, kezdve azzal, hogy nem reagál. Másodszor, ha azonnal elhatárolódik, és leveszi az alapítót a honlapról, olyan ítéletet mond ki, amelyhez még nincsenek meg a tények. Harmadszor, ha a teljes bizalom nyilatkozatával válaszol, a saját hitelességét köti az alapító védekezéséhez.
A helyes út kevésbé látványos, a cég csak annyit közöl, amit tud, azt is megmondja, mit nem tud.
HÁROM KÉRDÉS, AMELYET NEM SZABAD ÖSSZEKEVERNI
A helyzet nehézsége abból adódik, hogy a vállalatvezetés három, egymástól eltérő kérdésre kényszerül egyszerre válaszolni.
Az első a tények, hogy valójában mit bizonyít a karton, és mit nem. Ennek minősítése levéltárosok, történészek és adott esetben jogászok dolga. A második a mérlegelés, vagyis az, hogy összeegyeztethető-e a feltárt magatartás az érintett mai szerepével. Ezt már a vezetés dönti el, a vállalat értékrendje és a szakértői megállapítások alapján. A harmadik a közlés, hogy ki mondja, kinek, mikor és mit, amíg az első kettő még nyitott.
A legtöbb vállalati hiba abból ered, hogy ezek összecsúsznak. A közlés sürgetése elhamarkodott ítéletet szül, a mérlegelés halogatása pedig azt a látszatot kelti, hogy a cég elbújik a kényelmetlen kérdés elől. Az igazi mesterség abban áll, hogy a vezetés a nyilvánosság tempója mellett is megtartja a saját menetrendjét, és úgy kommunikál, hogy közben egyik kérdésben sem mond többet annál, amit szeretne és amit bizonyítani tud.
Ennek van egy belső és egy külső oldala is. Kifelé a bank, a nagy ügyfél és a befektető mást akar hallani, mint a sajtó, és egyikükkel sem lehet úgy bánni, mintha a másik nem is létezne. Befelé a munkatársak a vezetőtől szeretnének értesülni, nem az újságból, és különösen nehéz helyzetben vannak azok, akiknek az ügyfelek előtt kell képviselniük a céget.
A tőzsde a veszteséget árazza, de a reputáció azt jegyzi hogyan keletkezett. Amikor egy évtizedekkel ezelőtti karton felbukkan a levéltárból, a magánmúlt egyetlen nap alatt válik a cég legnagyobb üzleti kockázatává. Hozzátapad a mérlegéhez egy olyan helyzetben, ahol az érintett már nem biztos, hogy tud érdemi választ adni. Az állambiztonsági örökséget nem a vállalat választja, de a válságra adott reakció már tisztán az ő döntése, és ott derül majd ki, hogy a végén hány ügyfél marad, hány szerződés hosszabbodik meg vagy mennyire stabil az árfolyam.
Forrásjegyzék:
MTI: Novemberben nyilvánossá válnak az ügynökakták
ICIJ: Offshore Leaks Database — Frequently Asked Questions
Ügynöksorsok: Bevezető
Jens Gieseke / Bundeszentrale für politische Bildung: Die Stasi-Aufarbeitung – Dauerthema oder Auslaufmodell?
Német szövetségi kormány: Bericht der Bundesregierung zum Stand der Aufarbeitung der SED-Diktatur. Bundestag, 17/12115
Linda Kinstler / The New York Review of Books: ‘A Partial Freedom’: What Latvia Found in the KGB Archives
AGERPRES: ÎCCJ: Traian Băsescu a colaborat cu Securitatea comunistă; decizia este definitivă
Jan-Uwe Stahr és Wojtek Mroz / Deutschlandfunk: Wildsteins Liste
Radio Prague International: Interior Ministry ordered to remove a name from StB collaborators list
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára: Állambiztonsági archontológia
HVG: Hálózati személyek Bárándytól Tőke Péterig. Új lista
Political Capital: Ügynöklisták az Interneten
HVG / MTI: Száznál több értelmiségi kiállt Szabó István mellett
Domokos Erika / Economx archívum: Az SZDSZ bízik Medgyessyben, marad a koalíció
24.hu: Lemondott Pokorni Zoltán